A cél az Egyensúly, nem a Tökéletesség, ahogy írod is. Valójában az egyensúly sem egy fix állapot, ide-oda kikengések után éri el az ember, ha eléri. Jó kis gondolat-indító írás, az már biztos!
Igen! És pont ez az állandó dinamika adja a gyönyörűséget! Olyan kár, hogy ezeket a természetes szépségeket, játékokat, néha humort, öniróniát, ahogyan a Test/Szellem/Lélek "harcol a helyéért" bennünk, nem vesszük észre! Keresünk, kreálunk valami mást, pedig minden ott van. De nemcsak bennünk, -ahogyan azt ma próbálják sulykolni-, hanem bizony, körülöttünk is...
Túl mély ez az írás és annak lelki gyökerei ahhoz, hogy bármit is írjak rá... Inkább a művészethez nyúlok, mert abban lélek is van, nem csak a puszta szavak: "Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában." Kiemelném az Összhangot, mint a természet "default setting" állapotát! Ott minden és mindenki önazonos és tudja azt hol a helye! Az ember tudja?
Nagyon jó, és egyben szomorú összefoglalója a "modern" VALÓSÁGnak. Szomorú véleményem az, hogy az egyre jobban elbutuló társadalom egyszerűen nem akarja meghallani azt az üzenetet, hogy a számára tálcán feltálalt "szép új világban" minden - és már egyre inkább - (el)rohadt. A közösségi média mindenkiből dopaminfüggő embert csinált, ami nem ad azonnali örömet, az nem kell. (A rossz dolgokról meg ne is beszéljünk, mert "ugye" a negatív gondolatok negatív jövőt teremtenek...)
El fog jönni az a kor, mikor mindenki látni fogja, hogy mi folyik, de akkor már túl késő lesz. Ugyanakkor nem szabad feladni - bár azt mondod már ez megtörtént -, mert ahogy Madách is írta: "Ember küzdj, és bízva bízzál!" Aki látja, hogy mi lenne a feladat, az nem foghatja be a száját, mert a gondolkodó és még építő ember túlélése is azon múlik, hogy teszi a dolgát. Ha ő is elveszíti a reményt, akkor egyrészt belehal, másrészt az az aprócska reménysugár is elveszik, hogy igenis lehet máshogy.
Köszönöm neked Márti, hogy Te mindezek ellenére tartod a fényt!
Én pedig köszönöm a soraidat! Jó tudni, hogy a gondolatainkkal nem vagyunk egyedül. Tenni kell a dolgunk, minden egyes nap. Nincs más út. A feladás a legrosszabb megoldás.
A cél az Egyensúly, nem a Tökéletesség, ahogy írod is. Valójában az egyensúly sem egy fix állapot, ide-oda kikengések után éri el az ember, ha eléri. Jó kis gondolat-indító írás, az már biztos!
Igen! És pont ez az állandó dinamika adja a gyönyörűséget! Olyan kár, hogy ezeket a természetes szépségeket, játékokat, néha humort, öniróniát, ahogyan a Test/Szellem/Lélek "harcol a helyéért" bennünk, nem vesszük észre! Keresünk, kreálunk valami mást, pedig minden ott van. De nemcsak bennünk, -ahogyan azt ma próbálják sulykolni-, hanem bizony, körülöttünk is...
Túl mély ez az írás és annak lelki gyökerei ahhoz, hogy bármit is írjak rá... Inkább a művészethez nyúlok, mert abban lélek is van, nem csak a puszta szavak: "Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában." Kiemelném az Összhangot, mint a természet "default setting" állapotát! Ott minden és mindenki önazonos és tudja azt hol a helye! Az ember tudja?
Ez a két mondat nagyon szép. Mert igaz.
Nem ismertem. Te írtad? Olyan, mintha Hamvas Béla írta volna...
Köszönöm!
Weöres Sándor irta
Akkor nem voltam messze :-). A két szellemi barát, a huszadik század két zsenije :-).
Nem ismertem... (szégyen)
Nyugi, én is csak az ezt megelőző két sorát, arról a bizonyos letráról..! :D
Nagyon jó, és egyben szomorú összefoglalója a "modern" VALÓSÁGnak. Szomorú véleményem az, hogy az egyre jobban elbutuló társadalom egyszerűen nem akarja meghallani azt az üzenetet, hogy a számára tálcán feltálalt "szép új világban" minden - és már egyre inkább - (el)rohadt. A közösségi média mindenkiből dopaminfüggő embert csinált, ami nem ad azonnali örömet, az nem kell. (A rossz dolgokról meg ne is beszéljünk, mert "ugye" a negatív gondolatok negatív jövőt teremtenek...)
El fog jönni az a kor, mikor mindenki látni fogja, hogy mi folyik, de akkor már túl késő lesz. Ugyanakkor nem szabad feladni - bár azt mondod már ez megtörtént -, mert ahogy Madách is írta: "Ember küzdj, és bízva bízzál!" Aki látja, hogy mi lenne a feladat, az nem foghatja be a száját, mert a gondolkodó és még építő ember túlélése is azon múlik, hogy teszi a dolgát. Ha ő is elveszíti a reményt, akkor egyrészt belehal, másrészt az az aprócska reménysugár is elveszik, hogy igenis lehet máshogy.
Köszönöm neked Márti, hogy Te mindezek ellenére tartod a fényt!
Én pedig köszönöm a soraidat! Jó tudni, hogy a gondolatainkkal nem vagyunk egyedül. Tenni kell a dolgunk, minden egyes nap. Nincs más út. A feladás a legrosszabb megoldás.
Jó látni és olvasni, hogy valaki gondolkozik is az irányított gondolatok világában.
Nekem pedig jó látni és olvasni ugyanezt :-) . Köszönöm!