Test/szellem/lélek
Hol veszett el az egyensúly? És az életösztön?
Az elmúlt években mást sem hallok az intellektuálisan magasan képzett embertársaimtól, minthogy eddig félreértettük a világot.
Nem igaz az a régi mondás, hogy “Ép testben ép lélek!”, hanem pont a fordítottja a helyes: azaz a “Ép lélekben ép test!” (Nem inkább mindkettő, egyszerre?)
Gombamódra szaporodnak a különféle spirituális és ezoterikus tanítók, mára már minden lépcsőházra jut legalább egy.
“Te magad kreálod a valóságot, mert az objektíven nem is létezik!” “Ha éppen dühös vagy, akkor az kizárólag a te hibád, mert hagytad, hogy a tudatod tisztaságát beárnyékolja valami hibás érzés vagy érzelem. Rosszul értelmezed a világot, de sebaj, ha elég sokat dolgozol magadon (velem, aki a tanítód vagyok), elérheted a megvilágosodást. Nincs olyan, hogy JÓ meg ROSSZ, csak te még nem értél el arra a szintre, hogy ezt végre belásd.” (Tényleg csak értelmezési különbség van JÓ és ROSSZ között?)
A másik irányzat, hogy nincs itt semmi teendő, ugyanis az emberi szellemet nem lehet legyűrni. A fizikai valóságunk hibái csak átmenetiek, elég elképzelni a szép jövőt, és az így, majd magától meg is valósul. Beszélni persze kell. Azt sokat. Hogy esetleg az elviselhetetlen aszály, vagy a hirtelen leszakadó éves mennyiségű eső, esetleg egy új jégkorszak jön, mert addig tönkreteszünk mindent, vagy az alultáplált, legyengült, és fizikailag kiszolgáltatott ember fog képzelődni - már ha lesz hozzá ereje-, mindez lényegtelen apróság, és túlságosan földhöz ragadt gondolkodásra vall… Forduljon mindenki befelé, önmagába, de tenni felesleges, a kozmikus szellem majd mindent megold. Helyettünk. (Miért félünk cselekedni? Akár kicsit is?)
És persze ott vannak azok is, akik csak a hasukon lévő izomkockák számában mérik az eredményességüket. És az életük években mért hosszában. Nem baj, ha nincs benne más tartalom, csakis a test. Éljünk örökké! Irány a 120 év! A lényeg, hogy mindent a kontrollod alatt tarts, és adatok formájában percenként ellenőrizz minden egyes fizikai rezdülésed. (A forma és a mennyiség fontosabb mint a tartalom?)
Azok is egyre többen vannak, akik már inkább a virtuális világban élik az életüket, mert az analóg világ túl kemény, sőt teljesíthetetlen feladatok elé állítja őket. Az online térben bárminemű konfliktus csupán egy gombnyomás. Egyetlen “újraindítás” gomb. Így válik tökéletesen tökéletessé a világ. Az ÉN-világom. (A tökéletesség a cél? Nem inkább az egyensúly?)
Ne feledkezzünk meg a huszonegyedik század másik vívmányáról sem: egyre többen vannak, akik a technológia mindenhatóságában látják a jövőt. Hiszen az igazán emberhez méltó a transzhumán élet lesz, mert ami eddig tökéletlen volt bennünk, azt majd kijavítja egy magasabb rendű, mesterséges intelligencia. Segít kiküszöbölni az összes fizikai vagy szellemi hibádat, neked nincs is más dolgod, csak rákapcsolódnod a rendszerre. A 220V-ra. Lelked meg nincs is, hiszen ha azzal az MI nem foglalkozik, akkor nem is volt. (Miért nem elég nekünk az, amit kaptunk? Miért nem azt igyekszünk kicsit jobbá tenni?)
Valami itt nagyon nincs rendben. Egyszerre van önmagunk túl- és alulértékelése.
Amink van, amit kaptunk nagyon régen, örökségül, működésként, kultúrálisan, mentálisan, hit- és bizalmi rendszerként, az nem jó, az hibás és elavult. És mivel ócska, ezért dobjuk ki, kreáljunk valami MERŐBEN MÁST. Mert az új majd megoldja az összes eddigi gondunkat. Egyébként is, az ÚJ a szent. Ne kínlódj a régivel, nem látod, hogy nem működik?
Nem lehetséges, hogy csak nem jól alkalmazzuk, amit örökül kaptunk? Vagy nem alkalmazzuk egyáltalán?
Mintha mindenki menekülne valahová, közben pedig UGYANAZ az óriási adag arrogancia és beképzeltség vezérli mindegyiküket…
Más a megnyilvánulási formája, mégis ugyanaz.
Hogy “Ő tudja”, hogy “Ő az ellenőrzése alatt tartja”, hogy “Ő majd kitalálja”, “Ő majd megoldja”.
HOGY IGAZÁBÓL SENKI ÉS SEMMI MÁS NEM FONTOS, ÖNMAGÁNÁL.
Közben pedig kilóg a lóláb: egyszerűen nem bír el EGYEDÜL ennyi feladattal, ilyen komplexitással, amit a saját élete és a körülötte lévő világ megkíván tőle. Sosem bírt el, de nem bánta, mert egy Résznek érezte magát valami Egészben, és nem gondolta, hogy neki kellene diktálnia a világot. De tette a dolgát, testi/szellemi/lelki síkon, egyaránt.
Túl sok felelősséget vett magára az ember. Ami óhatatlanul a túl kevésbe torkollik.
Valahogy elviselhetetlenül nehéz lett még a Test/Szellem/Lélek hármasegység is.
Nem bírja, ezért leadja egy (nagy) részét. Megtagadja.
Mert nincs kinek ÁTADNI és EGYÜTT CSINÁLNI, csak LEADNI. Nagyon nem ugyanaz!
Mert nem maradt már senki.
Senki olyan, akiben csak egy kicsit is bízna.
Mert Isten halott. Ezt már Nietzsche óta tudjuk. Mert megöltük. Nem biztos, hogy rendben van ez így, és még talán Nietzsche sem örömében jelentette ezt ki, de sebaj! Legalább most már nincs vele gond. Mármint az Istennel.
Mert a természettől félni kell. Mivel a természet a legnagyobb ellenségünk, ezért pusztítanunk kell. Az nem érdekes, hogy a saját sejtjeinknél tízszer több, bennünk munkálkodó mikroba nélkül nem is tudnánk létezni. Fő, hogy csakis a mi tudatunk generálja a valóságot. A tízszer több bennünk munkálkodó paránylényt is a kontrollunk (azaz a tudatunk) alatt tartjuk. Persze… azok nem autonóm lények, kizárt, hogy azok legyenek! Meg semmi se autonóm, ami “kint van a természetben”. Ha nem fogad szót, vesszen!
Mert a tudományt megvette a technológia és az üzlet. Nem baj ez sem. Kit érdekel? A kényelmet sosem a tudomány nyújtotta, hanem a kütyük. A tudomány csak kényelmetlen kérdéseket tett fel. Gondolkodni meg fáj. Ha választani lehet (és ma lehet), a kettő közül egyértelműen a technológia maradjon! Sőt, még az üzlet is jól jár, haladjunk!
Mert a művészetet is inkább megvásároljuk. Hiszen így már végre az is számokban mérhető. Tiszta sor, ezzel sem kell többet vesződni!
Mert az emberi kapcsolatok is mindig csak a bonyodalmat okozták. Senkinek sem hiányzik egy érző, hibákkal teli, bonyolult embertárs! Esetleg több ilyen embertárs! Sokkal jobb így, egyedül.
Nem Testből ÉS Szellemből ÉS Lélekből áll az ember?
Hogy egyik sincs meg a másik nélkül?
Vagy ez már egy divatjamúlt gondolkodás?
Nem hinném.
Sosem voltunk ennyire egyedül.
De nem minket hagytak el, hanem mi hagytunk el mindenkit és mindent, aki és ami segített minket. Istent, természetet, tudományt, művészeteket, a közösségeinket.
Mert “mi tudjuk, hogy mi jó nekünk”. Segítség nélkül is.
Valamiért az ÉLETÖSZTÖN szó ugrik be mostanában nekem, lépten-nyomon…
Már évekkel ezelőtt megfogalmaztam, hogy szerintem…
… az egyetlen élőlény a Földön, aki nem harcol az életéért, az az Ember.
FELADTA.
És ez a felismerés egyre inkább erősödik bennem.
Szeretettel, Márti
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.
Ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzéseimről, iratkozz fel a Blog értesítőre!
A cél az Egyensúly, nem a Tökéletesség, ahogy írod is. Valójában az egyensúly sem egy fix állapot, ide-oda kikengések után éri el az ember, ha eléri. Jó kis gondolat-indító írás, az már biztos!
Nagyon jó, és egyben szomorú összefoglalója a "modern" VALÓSÁGnak. Szomorú véleményem az, hogy az egyre jobban elbutuló társadalom egyszerűen nem akarja meghallani azt az üzenetet, hogy a számára tálcán feltálalt "szép új világban" minden - és már egyre inkább - (el)rohadt. A közösségi média mindenkiből dopaminfüggő embert csinált, ami nem ad azonnali örömet, az nem kell. (A rossz dolgokról meg ne is beszéljünk, mert "ugye" a negatív gondolatok negatív jövőt teremtenek...)
El fog jönni az a kor, mikor mindenki látni fogja, hogy mi folyik, de akkor már túl késő lesz. Ugyanakkor nem szabad feladni - bár azt mondod már ez megtörtént -, mert ahogy Madách is írta: "Ember küzdj, és bízva bízzál!" Aki látja, hogy mi lenne a feladat, az nem foghatja be a száját, mert a gondolkodó és még építő ember túlélése is azon múlik, hogy teszi a dolgát. Ha ő is elveszíti a reményt, akkor egyrészt belehal, másrészt az az aprócska reménysugár is elveszik, hogy igenis lehet máshogy.
Köszönöm neked Márti, hogy Te mindezek ellenére tartod a fényt!