Bemutatkozás helyett...

Mit keres egy matematikus a kertben?

A bemutatkozásaimkor nagyon gyakran felmerül a kérdés, mi az, hogy “elméleti matematikus”?

“Ó, akkor én biztosan jól értek a számokhoz!”

Csalódást kell okoznom: nem, nem értek a számokhoz, sőt, sosem szerettem a számokat. Nem tudok jól összeadni, meg szorozni sem, fejben meg egyáltalán nem.

Mert sosem az érdekel, hogy „mennyi”, hanem hogy „az-e”.

Egy matematikai feladat vagy probléma megoldása lehet szám. A statisztikában, a differenciál-számításban, meg számos matematikai tárgyban, természetesen lehet cél a számban kifejezett eredmény.

De nem mindig az, vagy nem csupán az. Az elméleti matematika olyan tárgyakat foglal magában, amelyek gyakran egyetlen számot sem tartalmaznak. Legfeljebb a 0 és végtelen jelenik meg (utóbbi néha még „többszörösen egymásra is pakolva” 😊), de ezek vajon számok-e egyáltalán?

A szám önmagában semmit sem ér, semmit sem tud kifejezni. Az élettelen vagy élő természetben szintén nincsenek számok, viszont van sok minden más.

Például van törvényszerűség. Vagy mintázat. Rengeteg hasonló mintázat.

Van szabály.

Folytonosság. Kapcsolat. Egyensúly.

Van rend.

REND van. A rész az egészben, az egész a részben.

A világban minden viszonyul valami máshoz, egymáshoz. Az arányok meghatározzák a világ helyességét. Nem a minőségét, hanem a helyességét. A szépségét.

A 2 vagy 3 helyett sokkal kifejezőbb azt mondani, hogy kevés. Vagy épp sok. Nagyon kevés vagy nagyon sok. Végtelenül kevés vagy végtelenül sok. Vagy:

ÉPP ELÉG.

Ismerjük és elég 😉 sokat használjuk ezt az “elég” kifejezést manapság? Szerintem nem.

A számok önmagukban megtévesztőek.

Kiragadva a nagy egészből nagyon félrevezetőek lehetnek. És sajnos azok is, “számtalanszor” 😉 félrevezetnek.

A lényeg vész el, ugyanis.

Mára a tudomány rá lett kényszerítve, hogy vizsgálódásának eredményeit minden esetben számszerűsítse. Nem tud mást, mert önmagát korlátozta le. Az emberi történelem legnagyobb részében a tudomány egymástól elválaszthatatlanul, egységben működött a művészetekkel és a transzcendensben való hittel.

Az IGAZSÁGot kereste, nem a grafikont.

A számok csakis “valamiben és valamivel együtt” értelmezhetőek. A végtelen dimenziók adta, gyönyörűen gazdag, dinamikusan pulzáló világban.

Az a jó, ha emberként ezekből a “valamikből” a lehető legtöbbet befogadjuk. Nem kell mindent értenünk, vagy magyaráznunk, mert úgysem vagyunk képesek rá. De fogadjuk be, fogadjuk el. Igyekezzünk persze megérteni, de ez egy olyan út, ami soha nem ér véget. Szerencsé(nk)re.

A hiányzó megértés helyett legyen MEGÉLÉS.

És akkor újra bekúszik az életünkbe a művészet és a transzcendens, helyet talál a mára megüresedett térben. És megjelenik a természet, a maga segítő törvényszerűségeivel.

Óhatatlanul és kikerülhetetlenül.

Csakis ez lehet a törekvésünk. És erre képesek vagyunk.

Sőt, erre van szükségünk.

---

“Világunk csodái közül a számok és a nevetés a legrégebbiek közül valók. Mint ilyenek, valószínű, hogy a lehető legtovább itt lesznek, bizonyára még a (civilizáció) milliomodik évén is túl… A nevetés és a számok… a humor és matematika alapját képezik, márpedig ezek teszik az életet elviselhetővé a nemesebb szellemek számára.”

……

“A milliomodik évben azonban, úgy gondolom…. a humort fogják a kultúra leginkább egyetemes aspektusának tekinteni. A szám viszont elveszíti transzcendentális hírnevét, és helyi jellegű artefaktumnak tartják majd…”

(Részletek Jim Holt: Amikor Einstein Gödellel sétált- kirándulás az értelem peremén c. könyvéből)

---